Lázadó tyúkról szól Pálfi György új filmje, amelynek a Torontói Filmfesztiválon lesz a világpremierje
A Taxidermia alkotójának új mozija a világ egyik legrangosabb fesztiválján mutatkozik be.
A Taxidermia alkotójának új mozija a világ egyik legrangosabb fesztiválján mutatkozik be.
A Nemzeti Filmintézet igazgatója hangsúlyozza, hogy filmje nem kap pénzt a Filmintézettől, de ettől még rengeteg közpénz vagy közpénz közeli forrás segíti a Magyar menyegző létrejöttét.
13 év után újra együtt ünnepelt a magyar filmszakma, az eseményen egyszerre díjazták Tarr Bélát és Herendi Gábort is.
Most először történt olyan a rendszerváltás óta, hogy a független filmek sikeresebbek voltak, mint az államilag támogatottak, aminek lehetne örülni is, de nem érdemes. Vélemény.
A miniszterelnök szerint a magyaroknak vérükben van a filmgyártás, a film segített minket abban, hogy elviseljük az elviselhetetlent, és kimondhassuk a kimondhatatlant – ezt a Nemzeti Filmintézet új fóti stúdiókomplexumának megnyitóján mondta Orbán Viktor.
Szlovákiában szinte példátlan módon már a magyar premierrel egy időben mozikba kerül a legsikeresebb magyar zenészről szóló film.
Hajdu Szabolcs új filmje, az állami támogatás nélkül, fillérekből készült Egy százalék indián csak hat embert mutat egy szobában, mégis olyan, mintha az egész ország aktuális hangulatát mutatná be nyolcvan gyomorszorító percben. Kritika.
A 2,8 milliárd forint közpénzből készülő, A Kabul-művelet című filmet majd csak 2025-ben mutatják be, de Szalay-Bobrovniczky Kristóf már most megragadta az alkalmat, hogy a béke pártján álló kormány nevében a magyar hadsereget népszerűsítse.
Egyetlen napról szól a Január 2. című magyar film, amelyen véget ér egy házasság – ami valójában már rég véget ért. A Velencei Filmfesztiválon mutatkozott be, most már itthon is látható Szilágyi Zsófia új filmje.
A múlt héten véget ért Budapesti Klasszikus Film Maraton programjából tett csütörtöktől vasárnapig ingyenesen elérhetővé négy filmet a Nemzeti Filmintézet streamingszolgáltatója.
A címe Mi vagyunk Azahriah, a plakátról pedig az is kiderül: a film korhatáros lesz.
A magyar rendező Emmy- és Golden Globe-ra jelölt sztárszínészekkel, Andrew Scottal és Greta Lee-vel forgathatja angol nyelvű bemutatkozását, amelynek a Szólíts a neveden Oscar-jelölt alkotói lesznek a producerei.
Cibulya Nikol első nagyjátékfilmje, a Holnap meghalok meghívást kapott a világ egyik legrangosabb, A kategóriás filmfesztiváljára, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválra, ahol az elsőfilmes versenyprogramban képviseli Magyarországot.
A Futni mentem közvetlen állami támogatás nélkül készül olyan színészekkel, mint Udvaros Dorottya, Lovas Rozi, Tenki Réka, Csuja Imre és a mozivászonra tizenegy év szünet után visszatérő Csányi Sándor.
A Cannes-ban díjazott Egy nap rendezőjének új filmje, a Január 2. egy szétköltözést mutat be: a feleség válás miatt pakolja ki a holmijait a férjtől a barátai segítségével. Most megjelent az előzetes.
Az állami támogatás nélkül készült Fekete pont című filmben egy Berlinből hazaköltözött kisfiú csodálkozik rá, hogyan is néz ki az oktatás egy magyar általános iskolában. Itt az előzetes.
Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmje nyerte meg a Nowe Horyzonty (Új Horizontok) elnevezésű, 24. alkalommal rendezett wroclawi nemzetközi filmfesztivál fődíját.
Továbbá a magyar kormány afrikai és közel-keleti humanitárius misszióiról és Illés Fanni négyszeres paralimpikonról is készül televíziós produkció.
Herendi Gábor a legsikeresebb magyar filmrendező, a Futni mentem mégis állami támogatás nélkül készült el.
A film főszerepében Kurta Nikét láthatjuk.